Bakonyszűcs története
Egyes források szerint a bakonyszűcsi terület a honfoglalás idejében kerül a Koppány nemzetség birtokába, a falu Kálváriájának központi részét Koppány vezér korából származónak tekintik.
Bakonyszűcs neve az 1086-os, Szent László király által kiadott Inventáriumban, mint bakonybéli bencés birtok szerepel először. A név eredetéről megoszlanak a vélemények: egyesek nemzetségnévből eredeztetik, mások szerint a középkorban a lakosság zöme a bakonybéli apátságot, majd az ugodi várat látta el szűcsipari termékekkel, innen a név.
A község a török hódoltság elején, 1544-ben elnéptelenedett, újratelepítése 1736-37-ben történt a gr. Esterházy-család által. Német ajkú lakosokat telepítettek ide Bajorországból, Würthenbergből, morva és cseh területről.
A falu lakossága elsősorban földművelésből élt, ám többen dolgoztak a Kőris-hegy oldalában a 19. század közepéig működött, jó minőségű vörös márványt adó kőbányában is, amelynek anyagából készült a helyi római katolikus templom több kőfaragványa.
A második világháború után a lakosság több mint egyharmad részét kitelepítették Németországba. A mai községi címer derékba tört kőrisfája emlékeztet erre, míg az abból növő zöld ágacska az újrakezdést, valamint a szlovák-magyar lakosságcsere keretében a szülőföldjüket szintén elvesztett, felvidéki, Garam-vidéki magyarok idetelepülését jelképezi.
Bakonyszűcs határa
A falu mai, alig 400 fős lakosságához képest nagyon nagy határához tartozik a Bakony legmagasabb pontja, a 709 m magas Kőris-hegy és oldalában a kora Árpád-kor óta ismert, jelenleg is kedvelt kirándulóhely, az Odvas-kői-barlang. A községhatár déli és északi vége közötti szintkülönbség csaknem 500 méter.